A mélységek fontossága

1. fejezet

Nehéz belelátni valaki fejébe, hogy valójában a másik éppen mit érez, mit gondol. Előfordult már, hogy amit elképzeltem a másikról, az csak az én fejemben létezett. Sajnos megtörténik, velem is megesett már, hogy a közvetlen környezetünknek fogalma sincs arról, hogy a lelkünkben valójában milyen érzések vannak. A legrosszabb talán, ha a saját családunk nem ismer igazán. Nagy valószínűséggel, aki ilyen helyzetben van, az boldogtalan. Szélsőséges esetben tragédia is történhet. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra! A szülő-gyerek kommunikáció életmentő lehet. Egy őszinte beszélgetésnek sok jó hatása van az emberi kapcsolatokra. Legyen szó a szerelmünkről, testvérünkről, a barátunkról vagy bárkiről.

Elmesélek egy történetet nektek a gyerekkoromból. Alapvetően cserfes, mosolygos, víg kedélyű lány voltam, aki álomvilágban él és ez által egy kicsit naiv is. Barátkozó típus voltam könnyen megbíztam akárkiben, hiszen nem feltételeztem, hogy bárki be akarna csapni, vagy nem őszinte velem.

Szerettem fecsegni és tele voltam mesélni valóval a barátnőimnek. Mély nyomot hagyott bennem, amikor egyszer az egyik lány, akivel rég óta barátkoztam rám szólt, hogy nem vagyok neki olyan jó barátnője, mint nekem ő. Idősebb volt nálam pár évvel és én felnéztem rá, mindig kíváncsi voltam a véleményére, ha velem valami történt. Nos igen, velem mindig történt valami, sosem unatkoztam. Míg én kitálaltam neki örömöm-bánatom, én semmit sem tudtam róla, legalábbis nem sokat. Amikor megkérdeztem tőle "hogy vagy?", azt mondta jól. Nem történt semmi, nincs vele semmi. Én ebbe bele is nyugodtam, és ennyiben maradt ez a beszélgetés.

Aztán megértettem attól, hogy én nyitott személyiség vagyok és könnyebben megnyílok, bizony vannak olyanok, akiknek van mondanivalójuk csak nehezebben nyílnak meg. Ha jó barát szeretnék lenni és tényleg érdekel a másik, úgy figyelnem kell rá, hogy a beszélgetések ne csak rólam szóljanak, tartani kell az arányokat. A mai napig így élek és ez alapján a környezetemben lévők közül könnyen el tudom dönteni, kinek mennyire vagyok fontos.

Igaz mivel én is rádöbbenetem erre a rossz tulajdonságomra, elsőre megpróbálom ezt finoman átadni annak, akitől többet várok. Ugyebár azt adok, amit kapok, illetve kapni szeretnék. Aztán várok. De ha telik az idő és nincs változás, akkor átértékelem a kapcsolatot. Igen van olyan időszak mindenki életében, hogy az egyikünknek jobban szüksége van a másikra, viszont eljön egy pont, amikor nem szabad hagyni egy ilyen egyoldalú kapcsolatot tovább. El kell engedni. Ha arra érdemes úgy is újra egymásra találunk. Viszont mi a lelkünket beletettük, és az nem épít bennünket, akkor hosszú távon csak elvesz. Az így felszabadult időnket és energiánkat annál érdemesebb dologba vagy emberbe tudjuk beletölteni, amitől aztán boldogabbak lehetünk.

Látni szoktam a környezetemben olyan kapcsolatokat (nem csak szerelmi), amikbe valaki beleteszi szívét, lelkét és energiáit, pedig nem is érdemes. Szerintem fontos határokat felállítani és mérlegelni a valóságot. Ez biztosan annál nehezebb minél többet látunk bele valamibe, ami. De ha nem szánunk erre (magunkra) időt, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy az életünkben nem történik olyan irányú változás, amitől jobban érezzük magunk.

Sokban befolyásol bennünket az, hogy kikkel veszük körbe magunkat. Nap mint nap találkozunk emberekkel, rengeteg inger ér bennünket. Nem kötelező mindenkit beengedni. Szerintem jobb az arra érdemtelen vagy semleges helyzeteket elengedni (itt be - ott ki). Szoktuk mondani, hogy jó érzés kapni, de még jobb érzés adni. Ha azt szeretnénk kapni, amit adunk akkor alapvetően kedvesek vagyunk, remélhetjük, hogy velünk is kedvesek lesznek (egy barát, vagy egy idegen, bárki). Viszont, ha nem úgy történik, ahogy reméltük akkor csak arra gondolok, hogy nekem is lehet rossz napom. Én sem reagálok mindenkinek mindig kedvesen. Másnak is lehet rossz napja. Pont és ennyi. Nem veszem fel, nem veszem magamra, ettől nekem nem kell, hogy rossz napom legyen. Azzal vagyok a legempatikusabb, ha a saját sértettségemmel nem tetőzőm az ő baját. Nem kezdek el kötekedni vele. Így magamat is megkímélem egy felesleges vitától, és nem veszem át az Ő negatív rezgéseit. Intelligensebb reakció felülkerekedni az adott helyzeten. A gyerekeket is egy rossz történésből egyszerűbben ki lehet lendíteni, ha eltereljük őt egy másik gondolatra, ami akár egy hisztit is úgy eltüntet, mintha nem is lett volna.

Persze az arra érdemes emberek esetében más a helyzet főleg akkor, ha valaki a segítségünket kéri. Jobban tudunk másnak is segíteni, ha együttérzők vagyunk, és a megoldásra ösztönzünk. Nagy igazság, hogy könnyen felvesszük a lóellenzőt, ha magunkról van szó. Ha eltávolodunk a problémától, reálisabban tudjuk szemlélni azt (például körbe nézünk, hogy a közvetlen környezetünkben, egy másik országban, vagy akár másik kontinensen ki milyen problémával küzd).